Nógrádi György sem hagyta szó nélkül, hogy Zelenszkij újabb fegyvereket követel
„Mit csinál? Amit mindig: elmondja, hogy köszöni, amit eddig kapott, és elkezd veszekedni” – mondta a szakértő.
A harkivi régióban gyakorlatilag összedőlt az orosz védelmi vonal, csapataik gyorsan vonulnak vissza a donbászi területekre.
Az ukránok már harmincnál is több települést foglaltak vissza az oroszoktól. Fél év után újra ukrán kézben van Balaklija, Kupjanszk és Izjum is – adta hírül a Kárpáti Igaz Szó.
Mint Volodimir Zelenszkij elnök közölte, már 2,5 ezer négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az ukrán erők.
– számolt be a portál.
Az orosz katonai hadvezetés azzal indokolja lépését, hogy így jobban tudnak majd koncentrálni Donyeck megye teljes területének a megkaparintására. A szakértők azonban úgy vélik, egyértelműen orosz kudarcról van szó.
Nyitókép: Juan BARRETO / AFP